Érdekességek, amiket a legtöbben nem tudnak Budapestről

A fővárost bátran nevezhetnénk a legek és a különleges történetek városának is, bár még az itt lakók sem ismerik minden titkát. Tudtad, hogy itt volt első közpark, itt van a legtöbb nagyvárosi  gyógyfürdő és egyes részeit Chicagoként is emlegetik? Összeszedtünk néhány érdekességet a fővárosról, érdemes elolvasni!

  • A világ nagyvárosai közül itt van a legtöbb gyógyfürdő!

Budapest a „fürdők fővárosa” címet immár 80 éve viselheti, mivel 1937-ben a Nemzetközi Fürdőszövetség örökös székhelyének választották. A különleges címet nem is nyerhette volna el más település, hiszen Budapest a világ egyetlen olyan nagyvárosa, amely 118 gyógyforrással, illetve kúttal rendelkezik. Ráadásul a világ egyetlen fővárosa, ahol 5, ma is működő történelmi gyógyfürdőfürdő található. Kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy szinte minden kerületben találhatunk egy gyógyvizes fürdőt vagy strandot, ahol elűzhetjük a hétköznapi stresszt.

  • Budapesten volt a világ első közparkja!

A mai Városliget történelme hosszú évszázadokra nyúlik vissza. Eredetileg ez a rész mocsaras terület volt, amelyet Mária Terézia utasítására feltöltöttek és fákkal ültettek be. A XVIII. század végén alakultak ki az első sétányok, amelyek meglepő módon bárki előtt nyitva álltak. Ekkor jött létre a világon az első közpark, amit manapság Városligetként ismerünk. Mai formája a milleniumi ünnepségsorozat részeként alakult ki, ekkor jött létre a többek között a Vajdahunyad vára, a Műcsarnok és az Állatkert is.

  • Erzsébetváros, mint Chicago?

A Csikágó ragadványnevet Erzsébetváros külső területe 1896 és 98 között kapta, amikor a monarchiabeli fejlődés jegyében két év alatt felépült egy külön városrész a Rottenbiller-Dajanich-Dózsa György utcák között. Ez a hihetetlen építési tempó és a városrész párhuzamos elrendezése a  pestieket Chicagora emlékeztette, a kor szupervárosára, így egyre gyakrabban emlegették Erzsébetváros külső területeit ezen a néven.

  • Budapest a föld alatt is izgalmas!

Tudtad, hogy Budapest alatt van a világ legnagyobb geotermikus barlangrendszere? Még csak ki sem kell menni a városból, ha barlangtúrára vágyunk: a Pál-völgyi, Mátyás-hegyi és Szemlő-hegyi barlangok meglátogatása egyedi és ajánlott program mindenkinek, pár percre a belvárostól.

  • Forró víz zubog a Hősök tere alatt.

Ki gondolná, hogy a Hősök tere alatt egy kút található, pontosan 140 évvel ezelőtt, 1877-ben Zsigmond Vilmos bányamérnök talált itt hévizet, a 74 fokos gyógyvizet több mint 800 méter mélyről hozták a felszínre. 1884-ben egy gyönyörű épület épült a kút fölé, Ybl Miklós tervei alapján, de sajnos ezt a milleneumi építkezések során elbontották. Ma már csak egy egyszerű réztábla mutatja a téren a kút egykori helyét. Ha kíváncsiak vagyunk az elbontott Gloriette kút épületére, akkor látogassunk el a XII. kerületi Széchenyi-hegyre, ahová áttelepítették és ahol kilátóként ma is látogatható.

…és persze szuper érdekesség, hogy akár mai foglalással is tudtok még ma bubifocizni nálunk, így ha erre jártok, és kicsit kifújnátok magatokból a stresszt vagy csak egy óriási nevetésre vágytok, akkor itt is vagyunk a buborékfocival, foglaljatok most!